Teremtésben
A napokban egy kedves ismerősöm megkérdezte, miért nem sikerül neki semmi. Azt mondtam neki, csak kérni kell. Azt válaszolta, hogy már régóta kéri ezeket a dolgokat és semmi. Elgondolkoztam miért lehet ez és rájöttem a válaszokra.
Sokat kell tennünk azért, hogy teremthessünk, hogy a kéréseink valóra váljanak. Tenni, felajánlani, önzetlenül adni, áldozni. Enélkül a kéréseink kérések maradnak.
Egyre többször érzem, hogy azonnal kapok választ, ha nem az elvárásaimból működök. Ekkor mindig egy kicsit meglepődök. A magyarázatot végül egy könyvben olvastam "Ha egyet lépsz Isten felé, Ő hozzád szalad" - írja A Pí életében Yann Martell.
De ezt már a Depech Mode is megmondta! :-)
Sírtam, mert szép
Belebotlottam egy Johnny Cash videoba. Nagyon megérintett. Lehet, hogy nagyon nyitott állapotban talált, lehet hogy, csak szentimentális lettem. Kicsit sírtam is. Nem szégyellem, mert megtisztított.
Szeretnék ennyire bátram szembenézni vele, ha eljön az öregség.
ÉN keveset tehetek!
Nem ÉN csinálom, mert az nem működik. Erre kellette ráébrednem tegnap egy nagyszerűnek indult faültetés, vagy egy nyári rendezvény kapcsán. Azon tanakodtam miként lehetne a szeretetet mégis kiárasztani. mert megakadunk valahol. ÉN mindenképpen.
Tegnap tetten értem azt, hogy hol. Ott, hogy ÉN segítek! Azok között vagyok, akik kiválasztattak - egy összeszervezett, párttá alakított, bejelentett, csoporttá formált, alapítvánnyá gyúrt, civilszervezetté tömörült - egy nemes célra. Aki nincs velünk, az ellenünk, aki nincs ellenünk, az az sincs velünk. Most akkor ki kivel van? Eddig ők szervezték, most már nem. Most sokkal jobb lesz minden eddig. De nem lesz jobb.
Az EGO játszmájának a hálójában vergődik a világ. ÉN és még néhányan gondosan ellenőrizhető formában, szervezetten csinálunk valamit, s Téged nem veszünk be, bármennyire is szeretnél csatlakozni hozzánk, bármennyire is szeretnél segíteni, mert akkor sokan leszünk és minden szétfolyik. 
Tudod, egy ideig ez olyan, átlátható ez a dolog. Ja, hogy most csak vagyunk, az nem baj, legalább átláthatóbb, hogy ÉN csinálom és képzeld milyen lenne, ha mindenki bekapcsolódhatna. Képzeld el, pillantok alatt csatlakoznának az ilyen, meg olyanok, meg azok is akik, tudod abban a nem szeretem pártban vannak, arról nem is beszélve, hogy még azok is beszállnának, akik ugye emlékszel milyen csúnyán kisajátították azt a bizonyos dolgot. Szóval mi lenne itt pillanatok alatt. Káosz...
Senki sem látná, hogy ÉN voltam, aki kitalálta, elindította, megszervezte, összegyűjtötte, gondosan rendszerezte, és végül az összes elismerést besöpörte. ÉN lennék - pontosabban az EGOM - az által, hogyha ez mindenkié lenne.
És itt van a gátja a kiáradásnak, a szeretet szétterjedésének. Olyan szépen megírta ma valaki egy blogban, a "társadalmi ügyek mellett jól kiállni csak komoly időráfordítással lehet, így aztán, ha van is bennem hajlam, igyekszem elnyomni. Azért egyszer egy egész posztot és egy csomó kommentet szenteltem egy témának... Lehangoló érdekesség, hogy ezen a téren semmi nem változott az elmúlt két évben." Döbbenet.
De a komment még inkább. "Hát igen, a jó ügyekért tenni kell, meg időt fordítani rá. Nem elég "egy egész" posztot áldozni rá, meg egy csomó kommentet. Voltak olyanok akik az egész életüket áldozták ilyenekre. :-("
Sok sikert kívánok az egy faluban egymást tépő egyesületeknek, rengeteg bevételt azoknak az alapítványoknak, amelyek nem képesek segíteni, csak a pénzt szedik össze és sok szerencsét magunknak, hogy ez a gondolkodás megváltozzon, mert ÉN nem tudok semmit tenni, esetleg talán én, vagy mi mindannyian még inkább.
Úgyhogy nem maradt más, mi már vagyunk néhányan csatlakozz hozzánk és megváltoztatjuk az egész világot, ha mindenki velünk van. Nem kell semmit tenned, csak legyél velünk EGYÜTT! Ez a MI ereje!
Így képzelem! én nélkül... Fogjuk meg egymás kezét és legyünk inkább Mi.
Megkötözött kézzel futunk át az életünkön...
Ma reggel szembejött egy tapasztalás. Sosem gondoltam, hogy egy Youtube videó talál el korán reggel, de valahogy mégis így alakult. A csendről, csendességről elmélkedtem, amikor a keresőbe beütött silence kifejezés ezt adta ki elsőre.
Nem a videó fantasztikus technikája, nem a zene lelkemre gyakorolt hatása volt átütő, hanem maga kép. Két ember - egy férfi és egy nő - egymáshoz kötözve rohan keresztül a világon. Nem tudjuk miért, nem tudjuk, hova... Engem nagyon szíven ütött.
Az már csak tűnt fel, amikor újra megnéztem, hogy egyes pillatokban tökéletes harmóniában, máskor meg láthatóan el-elbotolva rohannak a csuklójuknál összekötve. Az egész gondolatra a pontot a befejező képsor tette fel, miután felrohantak egy hegyre egy szakadékba vetik magukat, és jön a zuhanás. Visszaidézve a futás pillanatait, mintegy emlékké villantva a jobb és rosszabb momentumokat.
Meglepő módon van egy pillanat amikor nem lehet tovább zuhanni, jön a hideg tengervíz, a kijózanodás, a megértés. A záróképet már nem lövöm le, mert abból mindenki maga vonhatja le a következtetéseit. Én magam boldog vagyok, hogy egy jó ideje nem megkötözött kézzel rohanok keresztül az életemen.
A Titkok egyike egészen bizonyos, hogy ide vezeti el a keresők többségét, az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy ezzel a szabadsággal mit kezdünk.
Címkék: ego, én, ismerkedés, párkapcsolat, randi, secret
írta: sunranger