ego bejegyzései

Sírtam, mert szép

Belebotlottam egy Johnny Cash videoba. Nagyon megérintett. Lehet, hogy nagyon nyitott állapotban talált, lehet hogy, csak szentimentális lettem. Kicsit sírtam is. Nem szégyellem, mert megtisztított.

Szeretnék ennyire bátram szembenézni vele, ha eljön az öregség.

2010. máj. 7. 20:22 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, én, video
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Valami történt, valami jó!

Ma egész nap sütött a Nap! Ez végtelenül kellemes volt. Egész nap tulajdonképpen semmi sem történt, de az esti meditációmból úgy tértem vissza, mintha teljesen kitisztítottak volna.

Furcsa érzés kicserélődve visszatérni a valóságba. Majd háromnegyed órát voltam egy olyan állapotba, amiben semmi sem történt, gondolatok sem. Ez roppant ritkán sikerül. Szerintem ez egyáltalán nem általános, még a gyakran meditálók körében sem.

A tisztulás és a problémák ledobása egy pillanat alatt történhet meg. Most is valahogy ez történt. Próbálom felfogni, de úgy tűnik ez is csak egy a hétköznapi csodák közepette.

Volt szerencsém néhány beavatásban, meg áldásban részesülni életemben, de azt  mindig emberektől kaptam, nagyszerű és fantasztikus emberektől. Ezek fontos megélések, mégis lehet, hogy egy ilyen tisztulás a saját belsőnk üzenete, s egy igazi jó folyamat eredménye, amely azt igazolja, hogy az amit csinálok, vezet valahová.

A mai zenei melléklet egyszerűen a szeretetről szól. Nem mantra, nem ezoterikus muzsika, egyszerűen kedves és tavaszian friss. Szép Estét!



Csak titokban jegyzem meg jó lenne, ha megoszthatnám veletek, amit most érzek! Örünék, ha kedves olvasóm te is megosztanád velem, ha gondolsz valamit erről az élményről.

2010. ápr. 9. 21:21 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, meditáció, önismeret, secret, secretrandi
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Virágzás Ünnep április 24-én!

Minden ünnep fontos, legalábbis én ezt gondolom. A Karácsony, a Húsvét, a vallási ünnepek, kersztények, buddhisták, krisnás, hindu, muzulmán, zsidó, sintóista vagy bármilyen hívők ünnepe, a  névnapok és a születésnapok egyaránt.

Mindezek mellett életem egyik legkedvesebb élménye az, amikor valaki elmesélte nekem, hogy a párjával saját ünnepük van, a Csók ünnep. A nap amikor először csókolták meg egymást. Ez nagyon megérintett akkor és sokáig kerestem a lehetőséget, arra, hogy milyen ünnepet is alapíthatnék magam is.

Most megszületett bennem a vágy arra, hogy igazi tavaszi virágzás ünnepet tartsak. Az első két tavasz-ébresztő SecretRandi után most eljött az ideje meghírdetni a Nagy Virágzás Ünnepet!

A Virágzás Ünnep nem más, mint a szépség és az újjászületés iránti vágyunk kifejeződése. A szépségé, amely megihleti a lelkünket, új erővel tölti fel a szívünket, s boldogsággal gazdagítja a környezetünket.

A Virágzás a szeretet egyfajta gyönyörű kiáradása, amelyet megteremthetünk önmagunkban is. Ez a fajta tudatos teremtés saját fejlődésünk egyik legfontosabb állomása. Ha kimondjuk, megfogalmazzuk, a csoda egyszerűen megtörténik.



A negyvenedik születésnapom környékén mondogattam, hogy közeledik az újjászületésnapom, s amikor megtörtént velem a dolog én voltam a legjobban meglepődve. Nem kell meglepődni, teremtsd meg magad, fogadd el a saját tökéletességed és szüless újjá bátran.

Ha velünk tartasz április 14-én te is részese lehetsz annak a teremtő tavaszi Virágzásnak, amely éppen most zajlik a természetben. Virágozz velünk!

2010. ápr. 3. 10:29 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, önismeret, randi, secret, tavasz, ünnep
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Virágzás és a magok

Az első két foglalkozáson a tavasz megszületése és a mag elültetése volt a feladat. Kezd megfogalmazódni bennem, hogy a folytatásban a növekedés, kiteljesedés és a virágzás lesz a feladatunk.

A Mag - magunk - sok éven keresztül képes meghúzódni a megszokott burkában. A magokat azonban néhány csepp víz és az éltető Föld képes hihetetlen teljesítményre serkenteni, a növekedés csodájára. A növekedés egyfajta átalakulás is, amely néhány grammnyi tartalékból képes felépíteni egy teljes életet.

Így működik az ember is. Ha maga fejlesztéséhez megfelelő segítséget kap hatalmas fejlődést képes produkálni, de ehhez tudni kell a megfelelő irányt, merre is érdemes növekedni. Az anyag, a szellem és a lélek folyamatos egyensúlyát fenntartani egyáltalán nem egyszerű. Ha valaki az anyagi irányba indul, önmagát béklyózza meg, míg, ha túlzásba viszi a lelki-szellemi irányt, túlzottan elemelkedik a talajtól és az első szél kibillentheti egyensúlyából.



Nem egyszerű kérdés az egyensúly fenntartása, ebben talán a legjobb tanácsadónk a szeretet, a hűség és az alázat lehet. Ha ezek mindegyikével megmérjük a tetteinket, akkor nagyot nem tévedhetünk. A szembejövő kritikát, segítő szándékot pedig érdemes értékelni, hiszen a saját perspektívánkból a legkevésbé sem vagyunk képesek tisztán átlátni a helyzeteket.

A másokon való segítés is csak akkor lehet hatékony, ha mi magunk harmóniában vagyunk. A gyógyító legyen egészséges, a pszichiátert ne csak egy hajszál válassza el betegétől, a tanító nem tanár legyen, s akkor lehet más az Ember.

Tedd amire születtél, teljesedj ki a tetteidben és légy boldog a döntéseid által. Ez a titka a harmonikus létezésnek. A SecretRandi gyakorlatai ebbe az állapotba engednek bepillantást, legközelebb április 14-én.

2010. ápr. 2. 15:20 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, ezoteria, önismeret, randi, secret, secretrandi
írta: sunranger
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hétfői csoda

Kivételesen hétfőn tartottuk aktuális szeánszunkat. Egy kicsit többen voltunk, mint először, s ez még több energiát adott az egész estének.

Voltak félelmeim, persze nem nagyok, csak kicsik.. hogy leszünk-e elegen, meg hogy fog tetszeni az aktuális program a résztvevőknek... sőt talán kicsit meg is akartam felelni valamiféle furcsa elvárásnak, amit még talán nem is fogalmaztam meg. Végül persze hagytam, hogy történjenek a dolgok, áramoljanak az energiák, s hogy egy kicsit el is sodorjon magával az este.



Kifejezetten örömre és jó érzésekre szerettem volna hangolni az estét, de úgy tűnik ez valahogyan máshogy működik. A fő feladat eredetileg 6 cél megfogalmazása lett volna, de a sors úgy hozta, hogy hétfőn a hetes számmal kergetőztünk egész este. Hét lett belőle, mint a csakrák - csokrok - vagy a hetedhét ország... Éreztem, hogy most valami más minőség születik, s ez végül furcsamód így is lett.



Nagyon nehéz hét értelmes céllal szembesülni, megfogalmazni úgy igazán rövid idő alatt, nehéz de nem lehetetlen. Végigcsináltam már ilyet korábban is, akkor egy kicsit segített a természet. Terveim szerint fogunk nyáron egész hétvégés csoportot is tartani. Akkor majd másokat is segítenek a fák, a madarak, az erdő csendje.

Megéltük a célokat, s most ott figyelnek a táskámban, hiszen meg akarom őket valósítani.

S persze voltak vicces pillanatok, szélfútta tavaszi erdővé váltunk, állatokkal táncoltunk, tükörként adtuk vissza a másik mozdulatait. Jó este volt.

Találkozunk április 14-én, szerdán újra. :-) Gyere te is el!

2010. márc. 30. 21:49 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, ezoteria, közösség, randi, secret
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

ÉN keveset tehetek!

Nem ÉN csinálom, mert az nem működik. Erre kellette ráébrednem tegnap egy nagyszerűnek indult faültetés, vagy egy nyári rendezvény kapcsán. Azon tanakodtam miként lehetne a szeretetet mégis kiárasztani. mert megakadunk valahol. ÉN mindenképpen.



Tegnap tetten értem azt, hogy hol. Ott, hogy ÉN segítek! Azok között vagyok, akik kiválasztattak - egy összeszervezett, párttá alakított, bejelentett, csoporttá formált, alapítvánnyá gyúrt, civilszervezetté tömörült - egy nemes célra. Aki nincs velünk, az ellenünk, aki nincs ellenünk, az az sincs velünk. Most akkor ki kivel van? Eddig ők szervezték, most már nem. Most sokkal jobb lesz minden eddig. De nem lesz jobb.

Az EGO játszmájának a hálójában vergődik a világ. ÉN és még néhányan gondosan ellenőrizhető formában, szervezetten csinálunk valamit, s Téged nem veszünk be, bármennyire is szeretnél csatlakozni hozzánk, bármennyire is szeretnél segíteni, mert akkor sokan leszünk és minden szétfolyik.

Tudod, egy ideig ez olyan, átlátható ez a dolog. Ja, hogy most csak vagyunk, az nem baj, legalább átláthatóbb, hogy ÉN csinálom és képzeld milyen lenne, ha mindenki bekapcsolódhatna. Képzeld el, pillantok alatt csatlakoznának az ilyen, meg olyanok, meg azok is akik, tudod abban a nem szeretem pártban vannak, arról nem is beszélve, hogy még azok is beszállnának, akik ugye emlékszel milyen csúnyán kisajátították azt a bizonyos dolgot. Szóval mi lenne itt pillanatok alatt. Káosz...

Senki sem látná, hogy ÉN voltam, aki kitalálta, elindította, megszervezte, összegyűjtötte, gondosan rendszerezte, és végül az összes elismerést besöpörte. ÉN lennék - pontosabban az EGOM - az által, hogyha ez mindenkié lenne.

És itt van a gátja a kiáradásnak, a szeretet szétterjedésének. Olyan szépen megírta ma valaki egy blogban, a "társadalmi ügyek mellett jól kiállni csak komoly időráfordítással lehet, így aztán, ha van is bennem hajlam, igyekszem elnyomni. Azért egyszer egy egész posztot és egy csomó kommentet szenteltem egy témának... Lehangoló érdekesség, hogy ezen a téren semmi nem változott az elmúlt két évben." Döbbenet.

De a komment még inkább. "Hát igen, a jó ügyekért tenni kell, meg időt fordítani rá. Nem elég "egy egész" posztot áldozni rá, meg egy csomó kommentet. Voltak olyanok akik az egész életüket áldozták ilyenekre. :-("

Sok sikert kívánok az egy faluban egymást tépő egyesületeknek, rengeteg bevételt azoknak az alapítványoknak, amelyek nem képesek segíteni, csak a pénzt szedik össze és sok szerencsét magunknak, hogy ez a gondolkodás megváltozzon, mert ÉN nem tudok semmit tenni, esetleg talán én, vagy mi mindannyian még inkább.

Úgyhogy nem maradt más, mi már vagyunk néhányan csatlakozz hozzánk és megváltoztatjuk az egész világot, ha mindenki velünk van. Nem kell semmit tenned, csak legyél velünk EGYÜTT! Ez a MI ereje!

Így képzelem! én nélkül... Fogjuk meg egymás kezét és legyünk inkább Mi.





2010. márc. 23. 7:31 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, én
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Meghoztuk a tavaszt!

Ahogy ígértük, meghoztuk a tavaszt. A SecretRandi csapata láthatóan egyáltalán viccelt akkor, amikor azt állította, hogy március 17-én elhozza a becses évszakot. Láthatóan a mai reggel még a Nap is megmosolyogta az általunk elképzelt változást.

A tegnapi este folyamán pedig olyan kisebb nagyobb csodák történtek, amelyek megfogalmazni is igen nehéz. A csoport elindult, s mostantól két hetente lehetőséget teremt a résztvevőknek egy mélyebb belső utazásra, a szervezőknek pedig annak megtapasztalására, hogy mennyire kicsi dolgokon múlnak a csodák.

Azt kérdezte valaki tegnap egy órával a SecretRandi kezdete előtt, hogy miből marad ki ha ma nem tud eljönni hozzánk. Annyit tudtam rá válaszolni, hogy ennyivel később találkozunk, s egyébként semmiről. Hogy is maradhatnánk le az egész életünket átható változásokról. A változás nélkülünk is lezajlik, az nem teljesen mindegy, hogy milyen hatásokra, milyen sebességgel, de szép lassan mindenki összegyűjtögeti azokat a tudásmorzsákat, amelyek a változás és a fejlődés alapját képezik. Ahogy a hó leolvad a fákról és szép lassan visszakerül a körforgásba, amiből a levéllé, rüggyé reinkarnálódva tér vissza, a fát éltető körforgásban. Aki ott volt, annak szeretettel küldöm a fákat. :-)


Mi tegnap este ezeket a pillanatokat gyűjtöttük csokorba és az ott levők ezzel dolgozhattak, élhettek meg nagyszerű perceket. Nevettek, sírtak, leengedtek egy kis gőzt és ma új erővel vágtak neki az útjuknak.

Két hét múlva  29-én hétfőn újra kísérletet teszünk a titkok megfejtésére, tarts te is velünk!

2010. márc. 18. 14:54 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, ezoteria, önismeret, randi, secret, szeretet
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Gyakorlati apróságok SecretRandi látogatóknak

Mire van szükséged SecretRandira? Első és legfontosabb, hogy magadra. A jelenléted és az aktivitásod egy csomó lelki folyamatot elindíthat.

A jelen-lét, azaz a dolgok jelenben való megélése azonban csak akkor lehetséges hogyha nyitott vagy. Tehát érkezz egy jó adag nyitottsággal a lelkedben. 

A SecretRandi négy órája alatt lesznek gyakorlatok amihez érdemes kényelmes öltözéket ölteni. Van öltöző, tehát hozhatsz játszóruhát. Nem megerőltető gyakorlatokat kell elképzelned, csupán kényelmi szempontokból praktikus valami lazább öltözéket választanod.

Fogunk egy kicsit táncolni is... :-) Ehhez nem kell semmi, szintén csak te.

Hozz még bizalmat mások iránt és irántunk és hidd el, hogy neked mi is a legjobb formánkat hozzuk majd.

Érdemes egy jó adag szeretetet is csomagolni magadnak, amelyet a csoportban szétoszthatsz, nálunk is lesz egy jó csomó, de ebből egyáltalán nem baj ha több van.

Esetleg egy ülőpárnát, ha van ilyened, mert a Sziddhártában nem tudom van-e olyan.

Más azt hiszem nem kell... Úgy érzem magam mint egy kisgyerek már csak kettőt kell aludni. :-)

2010. márc. 15. 0:04 | 1 komment
Címkék: ego, kapcsolat, önismeret, randi, secret
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megbocsátás nélkül nincs változás

Nagyon nehéz kérdés a megbocsátás. Miért is, hiszen naponta százszor gondoljuk azt, hogy nem haragszunk. Vajon legbelül is így gondoljuk? A mai reggel az egyik kedves üzenethozóm megint könnybe borította a szememet, amikor megértettem a magbocsátás egy olyan szintjét, ami lehet, hogy jó lenne, ha a világban általánossá válna.

Az "á nem haragszom" érdemes az átgondolásra... mert a világ válna jobbá általa, ha végre megbocsátanánk, úgy igazán azoknak akikről azt gondoljuk, hogy vétettek ellenünk.

Ha megnézed az idemásolt képet csak remélni tudom, hogy nem sértem meg a hited, nem bántom a vallásod, de hidd el, hogy nem provokálni szerettem volna vele, hanem megmutatni azt, hogy miként látja ezt egy nagyon bölcs tanító. És minként juthat ez el ma hozzánk.



Ne ítéld el egyből, érdemes meggondolni az üzenetet, és talán akkor mást is képes leszel ilyen mélységben értelmezni.

Még több a képről, a The Journey Project oldalán...

Szerdán Március 17-én indulunk! Gyere te is!

2010. márc. 13. 8:22 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, ezoteria, kapcsolat, megbocsátás, randi, secret
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy latin tavaszidéző mantra

Még szánkózom egyet, aztán jöhet a tavasz. Ez a vicces gondolat jutott eszembe, amikor megláttam hirtelen leesett havat. Tulajdonképpen már tavasz van. Bennem legalábbis teljesen. Kifejezetten örültem annak a pár kellemes napnak, s most már igazán nagyon várom hogy elmúljon a tél.

Szerdán először találkozhatunk. Én még sokkal jobban várom mint a tavaszt. :-) Sok munka és rendkívül izgalmas dolgok várnak mindannyiunkra. Én most úgy érzem, hogy március 17-én összetalálkozik a tavasz a mi céljainkkal és hatalmas energiát ad majd az első alkalomnak.



Ma kaptam egy mantrát Jasmine-től, amit úgy gondoltam megosztok mindenkivel, s ahogy keresgéltem a Youtube-on sokkal érdekesebbet is leltem. Mindkettőt felteszem ide, s mindenki döntse el, hogy van-e jogunk ilyen módom közelíteni a nagyszerű dolgokhoz.

Nekem mindkettő tetszik, elárulom. Főleg azért mert valaki hozzámert nyúlni az eredeti mantrához. Beillesztette az életébe és elénekelte úgy, ahogy ő érezte élőnek.



Valahogy így kellene élnünk is. A nagyszerű gondolatokat, tulajdonságokat átfogalmazni a saját ritmusunkra és továbbénekelni a saját környezetünk számára érthető nyelven.

Aki szerdán velünk tart remélem ezzel a gondolattal is gazdagodik.

2010. márc. 11. 18:34 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, ezoteria, párkapcsolat, randi, secret, társkeresés, tavasz
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem beszélünk egy nyelvet!

Egy ismerősöm arról írta a diplomamunkáját, hogy mennyire nem egyértelmű a nyelvünk. A kimondott szavaink többsége ugyan hasonló jelentést birtokol, mégis képtelenek vagyunk pontosan értelmezni egymás szavait, mondatait.

Én egy jó ideig azt gondoltam, hogy ez így egyáltalán nem igaz, de egyre inkább azt érzem, hogy a szavaink kevéssé árnyaltan fejezik ki a gondolatainkat. Konkrétan igen sokszor érzem mostanában, hogy amiről beszélek, azt mások kevéssé, vagy egyáltalán nem értik. Ennek az okai természetesen rejtőzhetnek az érdektelenségben is, vagy a kíváncsiság teljes hiányában, mégis kár lenne tagadni, hogy a szavaim egy részét át kell értékelnem.

Az internetes kommunikációval meg végképp vannak gondjaim, hiszen fogalmam sincs mennyi megy át a gondolataimból, s itt még a beszédet támogató gesztusok, mimika és finom rezdülések sem érzékeltethetők.

Néha szeretném, ha valaki azt mondaná, értem miről beszélsz. Jó lenne egy visszajelzés, hogy a láthatatlan olvasóim értik-e amiről szeretnék gondolatok megosztani velük. Mert ez így legfeljebb monológ, abból is csak egy gyenge internetes verzió, ahol nem hallhatók a hangsúlyok és nem kapnak értelmet a csendek sem.

Egyre kevésbé tudom, hogy mit mondjak akkor, hogyha azt szeretném kifejezni, milyen hálás vagyok a sorsnak, hogy összeismertetett bizonyos emberekkel, egyre fogynak a szavaim arra, hogy mennyire szeretem a barátaimat. Bizony kevéssé árnyaltan tudom kifejezni az érzelmeimet, az örömömet és a bánatomat is, mert ezek mindegyike csupán gyengén értelmezhető mondatokká áll össze.

Bajban vagyok azzal, is hogy mit mondjak akkor ha tudatni akarom valakivel, hogy mennyire szeretem, mert erre aztán tényleg korlátozott a szókészlet. SZERETLEK! Hmmm. hát ez a legkevésbé sem fejezi ki azt amit érzek. Meg kéne tanulni valami univerzálisabb kommunikációs formát, amiben lehet hogy mozdulatok és érintések jelentenék a fogalmakat. A SecretRandin csend lesz, ez lehetőséget teremt majd nekem is arra, hogy megtapasztaljam az új kísérleti kommunikáció finomítására. Na nem baj, még két hetem van rá, hogy itthon gyakoroljam az új eszközeimet... :-)


2010. márc. 3. 22:00 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, ezoteria, párkapcsolat, párkeresés, randi, secret
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megkötözött kézzel futunk át az életünkön...

Ma reggel szembejött egy tapasztalás. Sosem gondoltam, hogy egy Youtube videó talál el korán reggel, de valahogy mégis így alakult. A csendről, csendességről elmélkedtem, amikor a keresőbe beütött silence kifejezés ezt adta ki elsőre.

Nem a videó fantasztikus technikája, nem a zene lelkemre gyakorolt hatása volt átütő, hanem maga kép. Két ember - egy férfi és egy nő - egymáshoz kötözve rohan keresztül a világon. Nem tudjuk  miért, nem tudjuk, hova... Engem nagyon szíven ütött.

Az már csak tűnt fel, amikor újra megnéztem, hogy egyes pillatokban tökéletes harmóniában, máskor meg láthatóan el-elbotolva rohannak a csuklójuknál összekötve. Az egész gondolatra a pontot a befejező képsor tette fel, miután felrohantak egy hegyre egy szakadékba vetik magukat, és jön a zuhanás. Visszaidézve a futás pillanatait, mintegy emlékké villantva a jobb és rosszabb momentumokat.

Meglepő módon van egy pillanat amikor nem lehet tovább zuhanni, jön a hideg tengervíz, a kijózanodás, a megértés. A záróképet már nem lövöm le, mert abból mindenki maga vonhatja le a következtetéseit. Én magam boldog vagyok, hogy egy jó ideje nem megkötözött kézzel rohanok keresztül az életemen.

A Titkok egyike egészen bizonyos, hogy ide vezeti el a keresők többségét, az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy ezzel a szabadsággal mit kezdünk.

2010. márc. 1. 13:36 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, én, ismerkedés, párkapcsolat, randi, secret
írta: sunranger
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mozaikok

Lassan összeáll a program. Még kell egy kis napsütés és esetleg néhány ötlet, de a SecretRandi első megközelítésben felépült.

A lényeg, hogy az egész egy nagy tánccá állt össze a fejemben, s ezt megtisztítva a lelkem szűrőin keresztül most lepárlom, hogy megszülessen az eszencia. A kapott tökéletességet friss gondolatokkal fűszerezem és máris fogyasztható mindenki számára. :-)

Ez most viccesen hangzik, de természetesen egyáltalán nem az - vagy mégis? na jó nem - a program elemeit először saját magam megéltem, megtapasztaltam életem valamelyik szakaszában, s most ezeket a mozaikokat igyekszem egy nagyobb egésszé álmodni mások számára láthatóvá téve a szabad gondolatok áramlásának lehetőségét.



A legjobb ha ilyenkor a belső hangomra hallgatok - ettől a bejegyzésből mindenki azt gondolja majd, hogy be voltam tépve, de esküszöm soha sem tennék ilyet :-) - és a mozaikot szép folyamatosan állítom össze.

Ahhoz, hogy meghalljuk a belső hangunkat csendre van szükség. Egészen pontosan fogalmazva csendességre. A csend időtlenségének varázsa megadja azt a lehetőséget, hogy önmagunkra figyeljünk, megérkezzünk önmagunkba.

A csendesség állapotának elérése nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. A csend ugyanis nem úgy születik, mint a hang. A hang, a rezgés egy pillanat alatt képes megváltoztatni a környezetet. Nézd csak meg, mit okoz egy rezzenéstelen vízbe vetett kavics. Még percekig körkörös hullámok játszanak a nyugodt felszínen. Ez történik a lelkünkben is. Az események hullámokat gerjesztenek, amelyek elmosnak más hullámokat. A hullámok mérete pedig az esemény súlyától függően hosszabb, vagy rövidebb ideig rezegtetik meg életünk állóvizét.

A SecretRandi jó lehetőséget kínál majd a résztvevőknek a saját egyensúlyuk, tartásuk, belső hangjuk megtalálására, újrafelfedezésére. Érdekes és új találkozásokra önmagunkkal és másokkal.

Március 17-én elindulunk!

2010. febr. 26. 16:30 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, ezoteria, önismeret, párkapcsolat, randi, secret
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Harmónia: szabadság vagy kompromisszum?

Régóta foglalkoztat a tánc és az általa megszerezhető harmónia. Ha egyedül táncolsz az egyértelműen harmóniát okoz. Másokkal együtt táncolni már sokkal nehezebb, hiszen a szabadságod korlátozza többiek jelenléte. Az elmélyülést zavarhatja, ha nem mindenki figyel a többiekre.

A világ egy nagy tánc, ahol mindenki együtt táncol, ügyesebben, vagy ügyetlenebbül. Néha egymás lábára lépve, néha összeütközve, máskor összekapaszkodva, vagy éppen párban. Nehéz kérdés, hogy két ember között mikor születik meg a harmónia, de az biztos, ha együtt táncolnak hamar kiderül, hogy képesek-e igazán együttrezdülni.

A tánc gyönyörűsége nem csak gyógyító erővel rendelkezik, elűzi az idő által ejtett testi és lelki sebeket, segít kívül kerülni a rohanó világ stresszes forgatagától. Elmerülve a zenében lehetővé teszi a táncosoknak, hogy megéljék a saját válaszaikat, saját megszülető mozdulataik csodáját.



A tánc emellett tartást ad, javítja a test és a lélek egyensúlyzavarait. Egyfajta szavak nélküli kommunikációs formaként felszabadítja a táncosok gátlásait, érintésekké, mozdulatokká változtatja a sokszor felesleges szavakat. A semmitmondó szavak pedig elvesznek a zenében, meg sem születnek, el sem hangzanak, miközben mi mégis értjük a másik minden rezdülését.

A tánc adja az egyik legtökéletesebb választ arra, hogy miként lehet egyszerre az ember harmóniában önmagával, környezetével és minként valósítható meg a tökéletes szabadság a hétköznapokban is.

2010. febr. 24. 16:47 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, harmonia, önismeret, randi, secret, tánc
írta: sunranger
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Jobb napok és a rosszabbak

A jobb napokon hajlamos vagyok azt gondolni, hogy boldog vagyok. Ez kifejezetten jó érzéssel tölt el. Ezért a rosszabbakon van összehasonlítási alapom.

Ez most viccesnek hangzott, de tulajdonképpen egyáltalán nem gondolom annak, mert ha nincs egy olyan állapot az életünkben, amelyet nagyjából folyamatosan szeretnénk fenntartani, akkor könnyen elveszhetünk a folyamatos változásban.

Egyre többet hallom, hogy közeledik egyfajta spirituális változás a világban, de hogy ez milyen is lesz azt senki sem tudja. Az Avatar című film mindenesetre jól beakadt a szellemi úton járók többségének. Nem volt ez máshogy a Mátrix-al sem annak idején. Vannak nagyszerű emberek világszerte akik teszik a dolgukat és ezzel másoknak reményt, örömöt, szeretetet közvetítenek.

Semmi sem veszik el a világból, legfeljebb átfogalmazódik. Amikor nem volt mozi, az emberek könyvet olvastak, színházba jártak, s talán jobban működtették a fantáziájukat is, mint most a készen tálalt hollywoodi csodák korában.

Ma reggel - egy rossz tegnap után - én is kicsit újrafogalmaztam az élet körforgásáról alkotott képemet, amikor megnéztem Czakó Ferenc homokanimációját. Végülis egy dinamikusan újraszülető mandalát láthatunk itt megszületni, átalakulni, fejlődni és eloszlani... :-)



Márciusban ezt a változást, ezt a korforgást is megpróbáljuk körüljárni. Tarts velünk!

2010. febr. 24. 10:39 | még nincsenek kommentek
Címkék: ego, körforgás, secret, szerelem, változás
írta: sunranger
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Carpe Diem - a pillanat mélysége

Mélyen hiszek benne, hogy igazán emberré az tesz bennünket, hogy képesek vagyunk a saját hibáinkból tanulni, és tapasztalataink segít-ségével, megváltozni, így egy magasabb szinten tudatos életet élni. Ez a változás pedig csak tőlünk függ, hogy mikor következik be.

A mai világban azonban végtelenül nehéz akár pillanatokra is kiszakadni a rohanásból, nincs idő megállni, megcsodálni a pillanat gyönyörűségét, átélni önmagunk mindennapiságának nagyszerűségét. Ezzel természetesen együtt jár az is, hogy szép lassan elveszítjük annak is a lehetőségét, hogy megfelelő partnert, társat találjunk magunknak.

Ez én is csak akkor tapasztaltam meg, amikor megértettem a "Carpe Diem" valódi jelentőségét. Sokan félreértelmezik a lényegét, s az élj a mának - tégy meg mindent amit megtehetsz egyfajta félre fordítása annak a gondolatnak amelyet valójában jelent a Carpe Diem. Éld meg a pillanatot, legyél jelen azokban a történésekben, amelyek életed apró mozaikjait alkotják meg.

The Third & The Seventh Alex Roman / Vimeo.

Állítsd meg a rohanó világodat és kapaszkodj meg ezekbe a boldog pillanatokba, s akkor az életed ezekből épül majd fel.

A SecretRandi március közepétől ezekre a pillatokra szeretne építkezni és csak rajtad műlik, hogy megéled-e őket, vagy rohansz tovább.


secret

2010. febr. 18. 23:53 | még nincsenek kommentek
Címkék: 18, ego, ezoteria, párkapcsolat, randi, secret
írta: sunranger
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!