Jobb napok és a rosszabbak
A jobb napokon hajlamos vagyok azt gondolni, hogy boldog vagyok. Ez kifejezetten jó érzéssel tölt el. Ezért a rosszabbakon van összehasonlítási alapom.
Ez most viccesnek hangzott, de tulajdonképpen egyáltalán nem gondolom annak, mert ha nincs egy olyan állapot az életünkben, amelyet nagyjából folyamatosan szeretnénk fenntartani, akkor könnyen elveszhetünk a folyamatos változásban.
Egyre többet hallom, hogy közeledik egyfajta spirituális változás a világban, de hogy ez milyen is lesz azt senki sem tudja. Az Avatar című film mindenesetre jól beakadt a szellemi úton járók többségének. Nem volt ez máshogy a Mátrix-al sem annak idején. Vannak nagyszerű emberek világszerte akik teszik a dolgukat és ezzel másoknak reményt, örömöt, szeretetet közvetítenek.
Semmi sem veszik el a világból, legfeljebb átfogalmazódik. Amikor nem volt mozi, az emberek könyvet olvastak, színházba jártak, s talán jobban működtették a fantáziájukat is, mint most a készen tálalt hollywoodi csodák korában.
Ma reggel - egy rossz tegnap után - én is kicsit újrafogalmaztam az élet körforgásáról alkotott képemet, amikor megnéztem Czakó Ferenc homokanimációját. Végülis egy dinamikusan újraszülető mandalát láthatunk itt megszületni, átalakulni, fejlődni és eloszlani... :-)
Márciusban ezt a változást, ezt a korforgást is megpróbáljuk körüljárni. Tarts velünk!



